hol járok én már...

azóta sok minden megváltozott, talán mondhatom: egyértelműen pozitív irányba. képzavar következik: mostanában nem szinuszgörbének érzem az életemet, hanem egy egyenletesen felfelé haladó függvénynek. (matekos metaforát sem nagyon használtam még a lelkiállapotom kifejezésére, itt volt már az ideje - mellesleg ezzel ki is merítettem a tudásom jelentős részét.)
azóta nemcsak boldogabb, de jelentősen kiegyensúlyozottabb is vagyok és ez nagyon jó, ezt vártam már mióta.
azóta -- mióta? hogy tavasz van? vagy mióta te? miattad? te-óta? óda? oda. (éljen a szabad-ötlet)
azóta te, azóta igen, minden szép. a kacsák se mennek a central parkba, ők nekünk vannak ott, ebben biztos vagyok. sőt, mintha minden nekünk, sőt, értünk lenne: például a pad nem véletlenül van ott, a pad arra vár, azért létezik, hogy mi elfoglaljuk, hogy én az öledbe hajtott fejjel feküdjek rajta. a galériás lakásba nem azért megyünk, mert jó, hanem azért jó direkt, hogy mi menjünk oda. de ugyanígy minden, azért van jó idő, hogy sétáljunk (és nem azért sétálunk, mert jó idő van, ugye). kifordított filozófia, de megállja a helyét és legalább annyira igaz, mint amennyire nyakatekert. de legalább ugyanennyire aranyos is.