1.
Az
én hazám kopott kabátú
öregasszony,
az út szélén kéreget.
Az
én hazám már hajlott hátú,
nem
vár semmit, a végzetet
sem
– úgyis mindegy már neki.
Ha
egy nap nem jön össze elég
aprópénz
a koldulásból, eszi
a
tegnapi zsemlét: a maradék.
Segítséget
nem fogad el
elvből
vagy gőgből, így rohad el,
rágja
a bú, ahogy a szmoking
belső
zsebét rágja a moly,
orrát
fennhordja, túl komoly,
de
nékem zizzenő dzsoging.
2.
De nékem zizzenő dzsoging
nem kell, piros-fehér-zöld se,
a zizzenéstől arcom össze-
rándul, kínosan mosolyodik
el a szám, félek: ez paranoia.
A paranoid köztársaságban
mindig nagy vidámság van,
s azt a királyi tévé tudósítja.
És a hatalmas óriásplakátok,
a szabadság: szolgaság,
satöbbi,
és hogy London, tessék hazajönni,
(ha lenne hazajönni bármi ok).
A tévében hazánk, a hajlott hátú,
szemében egy-egy szívlapát bú.
3.
Szemében
egy-egy szívlapát bú,
de
mégis
tündöklő nyárrá
változtatta
roszkedvem felét.
Hiányos
mondat: nincs alany,
így
lehet, hogy meg sem történt.
Elrontott
vers: nincs benne rím.
nem
tudom tisztelni a formát,
kicsúszik
a kezeim közül,
mint
minden, amit megfogok.
A
bánatot, mit tán ma érzek,
tán
holnap is cipelem magammal,
holnapután
is, azután megint.
A
vers szétesik, elbotlik,
csuklik
kicsit, kicsit meging...
4.
Csuklik
kicsit, kicsit meging:
ilyen vagyok
mostanában,
loholok és
lihegek, pedig
a boldogságot
épp tegnap láttam,
öröm volt, nagy
öröm tényleg,
ahogy elment
mellettem az utcán,
majd a sarkon
eltűnt végleg.
Hogy
milyen volt, ha tudnám,
leírnám, de
csak egy pillanat
volt, aztán
gyorsan elszaladt,
így
megjegyezhetetlen, talán túl-
ságosan kívántam
kivenni az arcát,
s most a versen
is így haladt át,
mert a forma
rácsán rendre átbú.
5.
A
forma rácsán rendre átbú,
e
jambikus börtönből szökik
a
hazámhazám, e permanens bú,
hogy
hazaérek-e fél ötig,
hány
sörig tart az éjszaka
és
meddig jár a villamos,
hogy
mikor mész és megyek haza,
a
rím kedvéért: ez a most.
Van,
ami nem fér a versbe
s a
forma rácsán átbú rendre,
azonnal
vissza kell hajtanom.
Hazámhazám,
te csirkemell,
i
am bús, mondja
PNL,
bár
össze kéne tartanom.
6.
Bár
össze kéne tartanom,
de
vajon kivel? Egymagam is
épp
elég széthúzó vagyok,
nem
játszom csapatban: ma is
magányban
költöm ezt
a
szétfolyó őszológiát.
Nekem
kelenföld a gare de l'est,
és
úgy, mint a nem hibás,
de
felállni már nem tudó
iszapba
ragadt hosszútávfutó,
ki
már olyan, mint egy bábu,
úgy
érzem magam és (no jó,
hülye
hasonlat) mint a bohóc,
a
szertelóbált kezű-lábú.
7.
a
szertelóbált kezű-lábú,
szétszóratott,
osztogatott,
elveszett
és kitántorgott,
ellopott
és visszaadott,
cenzúrázott,
nem őszinte,
elherdált
és lejáratott,
közhelyes
és elcsépelt is,
a
pusztába kiáltatott,
random
is, de szabályszerű,
sajnos
elég valószínű,
valóságos
borzalom,
túléljük
majd, mint eddig is,
ez
most lehet, hogy pesszimist',
de
hazafias tartalom.
8.
A hazafias
tartalom
lehetne pozitív
és vidám!
Félreteszem a
sok bajom
s zengem a dalt,
hazámhazám,
üde mámoros
ajakkal, újra
és újra, nem
gondolok másra,
hollandiára, sem
londoni útra
(nem a valóság,
annak égi mása).
Nem emlékezni
másra, csak szépre,
útfelújításra,
egy Munkácsy-képre,
magammal ezt is
elviszem.
Selyemzsinórral
kötnek hazámhoz,
„itt akarok
élni, ezért ne átkozz.”
Na, ezt illenék
kiköltenem.
9.
1. mit illenék
kiköltenem?
2. (már a második sornál megakadt.)
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
hazám hazám te min -- de nem.
(aztán
mégis folytatta és befejezte.)
10. (Parti Nagy Lajos)
Az
én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min -- de nem.
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min -- de nem.