tíz lapát

1.

Az én hazám kopott kabátú

öregasszony, az út szélén kéreget.

Az én hazám már hajlott hátú,

nem vár semmit, a végzetet

sem – úgyis mindegy már neki.

Ha egy nap nem jön össze elég

aprópénz a koldulásból, eszi

a tegnapi zsemlét: a maradék.

Segítséget nem fogad el

elvből vagy gőgből, így rohad el,

rágja a bú, ahogy a szmoking

belső zsebét rágja a moly,

orrát fennhordja, túl komoly,

de nékem zizzenő dzsoging.

2.

De nékem zizzenő dzsoging

nem kell, piros-fehér-zöld se,

a zizzenéstől arcom össze-

rándul, kínosan mosolyodik

el a szám, félek: ez paranoia.

A paranoid köztársaságban

mindig nagy vidámság van,

s azt a királyi tévé tudósítja.

És a hatalmas óriásplakátok,

a szabadság: szolgaság, satöbbi,

és hogy London, tessék hazajönni,

(ha lenne hazajönni bármi ok).

A tévében hazánk, a hajlott hátú,

szemében egy-egy szívlapát bú.

3.

Szemében egy-egy szívlapát bú,

de mégis tündöklő nyárrá

változtatta roszkedvem felét.

Hiányos mondat: nincs alany,

így lehet, hogy meg sem történt.

Elrontott vers: nincs benne rím.

nem tudom tisztelni a formát,

kicsúszik a kezeim közül,

mint minden, amit megfogok.

A bánatot, mit tán ma érzek,

tán holnap is cipelem magammal,

holnapután is, azután megint.

A vers szétesik, elbotlik,

csuklik kicsit, kicsit meging...

4.

Csuklik kicsit, kicsit meging:

ilyen vagyok mostanában,

loholok és lihegek, pedig

a boldogságot épp tegnap láttam,

öröm volt, nagy öröm tényleg,

ahogy elment mellettem az utcán,

majd a sarkon eltűnt végleg.

Hogy milyen volt, ha tudnám,

leírnám, de csak egy pillanat

volt, aztán gyorsan elszaladt,

így megjegyezhetetlen, talán túl-

ságosan kívántam kivenni az arcát,

s most a versen is így haladt át,

mert a forma rácsán rendre átbú.

5.

A forma rácsán rendre átbú,

e jambikus börtönből szökik

a hazámhazám, e permanens bú,

hogy hazaérek-e fél ötig,

hány sörig tart az éjszaka

és meddig jár a villamos,

hogy mikor mész és megyek haza,

a rím kedvéért: ez a most.

Van, ami nem fér a versbe

s a forma rácsán átbú rendre,

azonnal vissza kell hajtanom.

Hazámhazám, te csirkemell,

i am bús, mondja PNL,

bár össze kéne tartanom.

6.

Bár össze kéne tartanom,

de vajon kivel? Egymagam is

épp elég széthúzó vagyok,

nem játszom csapatban: ma is

magányban költöm ezt

a szétfolyó őszológiát.

Nekem kelenföld a gare de l'est,

és úgy, mint a nem hibás,

de felállni már nem tudó

iszapba ragadt hosszútávfutó,

ki már olyan, mint egy bábu,

úgy érzem magam és (no jó,

hülye hasonlat) mint a bohóc,

a szertelóbált kezű-lábú.

7.

a szertelóbált kezű-lábú,

szétszóratott, osztogatott,

elveszett és kitántorgott,

ellopott és visszaadott,

cenzúrázott, nem őszinte,

elherdált és lejáratott,

közhelyes és elcsépelt is,

a pusztába kiáltatott,

random is, de szabályszerű,

sajnos elég valószínű,

valóságos borzalom,

túléljük majd, mint eddig is,

ez most lehet, hogy pesszimist',

de hazafias tartalom.

8.

A hazafias tartalom

lehetne pozitív és vidám!

Félreteszem a sok bajom

s zengem a dalt, hazámhazám,

üde mámoros ajakkal, újra

és újra, nem gondolok másra,

hollandiára, sem londoni útra

(nem a valóság, annak égi mása).

Nem emlékezni másra, csak szépre,

útfelújításra, egy Munkácsy-képre,

magammal ezt is elviszem.

Selyemzsinórral kötnek hazámhoz,

„itt akarok élni, ezért ne átkozz.”

Na, ezt illenék kiköltenem.

9.

1. mit illenék kiköltenem?

2. (már a második sornál megakadt.)

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14. hazám hazám te min -- de nem.

(aztán mégis folytatta és befejezte.)

10. (Parti Nagy Lajos)

Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min -- de nem.