tíz lapát

1.

Az én hazám kopott kabátú

öregasszony, az út szélén kéreget.

Az én hazám már hajlott hátú,

nem vár semmit, a végzetet

sem – úgyis mindegy már neki.

Ha egy nap nem jön össze elég

aprópénz a koldulásból, eszi

a tegnapi zsemlét: a maradék.

Segítséget nem fogad el

elvből vagy gőgből, így rohad el,

rágja a bú, ahogy a szmoking

belső zsebét rágja a moly,

orrát fennhordja, túl komoly,

de nékem zizzenő dzsoging.

2.

De nékem zizzenő dzsoging

nem kell, piros-fehér-zöld se,

a zizzenéstől arcom össze-

rándul, kínosan mosolyodik

el a szám, félek: ez paranoia.

A paranoid köztársaságban

mindig nagy vidámság van,

s azt a királyi tévé tudósítja.

És a hatalmas óriásplakátok,

a szabadság: szolgaság, satöbbi,

és hogy London, tessék hazajönni,

(ha lenne hazajönni bármi ok).

A tévében hazánk, a hajlott hátú,

szemében egy-egy szívlapát bú.

3.

Szemében egy-egy szívlapát bú,

de mégis tündöklő nyárrá

változtatta roszkedvem felét.

Hiányos mondat: nincs alany,

így lehet, hogy meg sem történt.

Elrontott vers: nincs benne rím.

nem tudom tisztelni a formát,

kicsúszik a kezeim közül,

mint minden, amit megfogok.

A bánatot, mit tán ma érzek,

tán holnap is cipelem magammal,

holnapután is, azután megint.

A vers szétesik, elbotlik,

csuklik kicsit, kicsit meging...

4.

Csuklik kicsit, kicsit meging:

ilyen vagyok mostanában,

loholok és lihegek, pedig

a boldogságot épp tegnap láttam,

öröm volt, nagy öröm tényleg,

ahogy elment mellettem az utcán,

majd a sarkon eltűnt végleg.

Hogy milyen volt, ha tudnám,

leírnám, de csak egy pillanat

volt, aztán gyorsan elszaladt,

így megjegyezhetetlen, talán túl-

ságosan kívántam kivenni az arcát,

s most a versen is így haladt át,

mert a forma rácsán rendre átbú.

5.

A forma rácsán rendre átbú,

e jambikus börtönből szökik

a hazámhazám, e permanens bú,

hogy hazaérek-e fél ötig,

hány sörig tart az éjszaka

és meddig jár a villamos,

hogy mikor mész és megyek haza,

a rím kedvéért: ez a most.

Van, ami nem fér a versbe

s a forma rácsán átbú rendre,

azonnal vissza kell hajtanom.

Hazámhazám, te csirkemell,

i am bús, mondja PNL,

bár össze kéne tartanom.

6.

Bár össze kéne tartanom,

de vajon kivel? Egymagam is

épp elég széthúzó vagyok,

nem játszom csapatban: ma is

magányban költöm ezt

a szétfolyó őszológiát.

Nekem kelenföld a gare de l'est,

és úgy, mint a nem hibás,

de felállni már nem tudó

iszapba ragadt hosszútávfutó,

ki már olyan, mint egy bábu,

úgy érzem magam és (no jó,

hülye hasonlat) mint a bohóc,

a szertelóbált kezű-lábú.

7.

a szertelóbált kezű-lábú,

szétszóratott, osztogatott,

elveszett és kitántorgott,

ellopott és visszaadott,

cenzúrázott, nem őszinte,

elherdált és lejáratott,

közhelyes és elcsépelt is,

a pusztába kiáltatott,

random is, de szabályszerű,

sajnos elég valószínű,

valóságos borzalom,

túléljük majd, mint eddig is,

ez most lehet, hogy pesszimist',

de hazafias tartalom.

8.

A hazafias tartalom

lehetne pozitív és vidám!

Félreteszem a sok bajom

s zengem a dalt, hazámhazám,

üde mámoros ajakkal, újra

és újra, nem gondolok másra,

hollandiára, sem londoni útra

(nem a valóság, annak égi mása).

Nem emlékezni másra, csak szépre,

útfelújításra, egy Munkácsy-képre,

magammal ezt is elviszem.

Selyemzsinórral kötnek hazámhoz,

„itt akarok élni, ezért ne átkozz.”

Na, ezt illenék kiköltenem.

9.

1. mit illenék kiköltenem?

2. (már a második sornál megakadt.)

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14. hazám hazám te min -- de nem.

(aztán mégis folytatta és befejezte.)

10. (Parti Nagy Lajos)

Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min -- de nem.

rövidek

olyan

a vers,

mint rockzenekarnak a színházi turné,

ötlet hiányában önmagát haszosítja újra:

az elmúlás legelegánsabb útja.

***

amennyim

van,

annyit is érek – élve vagy halva:

e nehéz percben ismerek magamra.

szívem

Tudod, itt semmi sem úgy van, ahogy.

Ez nem a mennyek országa, szívem,

itt nincs festett ördög a falon,

helyette igazi járkál a színen.

Nem ismered fel: nincs szarva, szívem,

ne is keresd: itt van. Úgyis tudod.

Ő is tud rólad, mert mindenkit ismer.

Ne bújj el, ne félj, nem bánt, nem gonosz.

Olyan nincs, hogy ne élnénk túl, szívem.

Épp mi: a mintapéldányok, a legszebb

emberpár. Semmi veszély nem fenyeget, hidd el.

Nem halálsikoly ez, a vendégek élvezik a szexet.

Ez nem a mennyek országa szívem,

ez annál sokkal vidámabb hely.

Látod, egy kanapé és egy kancsó tele vízzel.

Ne félj, nincs gond, ülj le, idd meg.

Induljunk el, sok itt az ismerős, szívem,

keressük meg őket, és pihenjünk kicsit.

Vidám életünk lesz itt – szerintem.

Ő sem bánt, ha néha áldozol neki.

Nem, dehogy pénzzel, más itt a díjazás.

Pontosan én sem tudom, azt mondják, megéri,

és ha az ember jól viseli magát,

– ahogy mi fogjuk –, tényleg nem bánt, megígéri.

Nem tudom, melyik ország ez, szívem,

én sem jártam itt még sohasem,

de olvastam, hallottam róla, a hírek

mindig megnyugtatóak. Azt mondják, ha nem

boldogulsz a hazádban, itt sikeres

lehetsz. Majd mi is megszokunk, hidd el.

Mi vagyunk a mintapéldány-emberpár, a hiteles

emberkép! Vidám életünk lesz itt, szívem.

éjszakáim

I.

Képzeld, éjszaka álmomban kék fogkefe voltam,

krémet nyomtál rám és így belemásztam a szádba.

sajnos azonban nem tartott órákig ez aktus,

jó lett volna pedig, szivesen leutaztam volna

szívedig, és puha kis sörtéimmel beleírtam

volna falába nevem, hogy örökké ott legyek én már.

Ámde kihúztál pár perccel később te magadból,

visszakerültem a kis poharamba – s ennyi az álom.

II.

Múlt héten fürdőszivacs-álmom volt, kicsi, sárga

műanyagaprólékként jártam körbe a tested

minden kis szeletét, zegeket, zugokat, de a legjobb

akkor volt, amikor rámnyomtad a jó Baba szappant,

kellemes illata és hogy dörzsölted magad aztán:

bodító és mámoros érzés...

                                               Ebben a percben

megszólalt mobilom (gonoszabb ő két elefántnál),

nem voltam szivacs, ámde a szappan íze a számban

elkísért utamon, s csókodban még ma is érzem.

III.

Sajnos nem szeretem, ha a versből lóg ki a lóláb,

mégsem fér be a hexameter modoros mederébe

mostani álmom, részint mert nem jön ki a szótag,

részint mert ez most nem olyan volt, mint amit itt le

illene írni s másoknak mutogatni a verset.

Írjunk verset a nemversírásról! – ez a jelszó.

06. 20.

kicsit megkésve ugyan, de nagyon boldog születésnapot kívánok az orrsövényemnek!

töri --> érettségi --> tételek --> kategóriák

a következő tételek kihúzása esetén azonnal tökön szúrom magam:

• hunyadi jános törökellenes harcai
• a mohácsi csata és az ország három részre szakadása
• az első világháború

a következő tételek kihúzása esetén fentinél kisebb kárt (pl. füllevágás, hasfelmetszés, szemkinyomás) teszek magamban:

• a demokrácia kialakulása athénban
• a xviii. századi magyar gazdaság
• a köztársaság válsága

a következő tételek kihúzása esetén egészen apró kárt (pl. hajszálkihúzás, körömlerágás, pattanáskinyomás - nem, azt talán mégsem) teszek magamban:

• iv. béla és a tatárjárás
• társadalmi változások a dualizmus korában
• magyarország részvétele a második világháborúban

a következő tételek kihúzása esetén nem teszek magamban kárt, de nem is örülök:

• az anjou-kor gazdasága a magyar királyságban
• a középkori magyar állam megteremtése
• a gazdasági világválság
• az ipari forradalom és következményei
• a középkori város

a következő tételek kihúzása esetén apró dologgal (pl. sör, kávé, lottószelvény) ajándékozom meg magam:

• a globális világ kihívásai és ellentmondásai
• a reformmozgalom kibontakozása
• a dualista állam
• a kommunista diktatúra kiépítése magyarországon

a következő tételek kihúzása esetén kiugrom a bőrömből, majd vissza, persze: felelni

• a kereszténység főbb tanításai
• a nemzetiszocializmus hatalomra jutása...
• a polgári forradalom
• az 1956-os forradalom
• a reformáció

theroad

A sebesvonat leghátsó kocsijában utazni egyedül, aligfélhomályban – ez lehetne valahogy régimódian romantikus, de mégis inkább olyan felemás volt.

Először is, mert tőled jöttem el ezzel a vonattal, ami egyfelől rossz, de hazamentem vele, ami meg jó. Másrészt meg kinőttünk már a beatkorszakból, cicám, a cukormázas keserédes önsajnálat ma nem eladható.

Érdekes, hogy a félútig előttem utazó nagycsalád éktelen visítozása közben azt kívántam, bárcsak leszállnának már sokgyerekestül, nagycsaládostul, ahogy vannak, és akkor lettem igazán magányos, amikor ők leszálltak.

Egyetlen kommunikációs lehetőségem a külvilággal a mobilom lehetett volna, azon meg persze, hogy pont most nem volt semmi egyenleg. Társam a gitár volt, azt meg nem veszem elő vonaton... ne legyen rajta a vonatmocsok, ha már én abban utazom órákig.

Szép lassan besötétedett, ezt meg abból vettem észre, hogy az útra vett intellektuális hetilapot (hogy okosnak tűnjek, azért) egyre közelebb kellett tennem a szememhez, de egy idő után már sehogy se láttam a betűket. A kocsiban két lámpa égett, kettő elöl, kettő hátul, én meg persze, hogy középen ültem. Kérdezhetnéd most, hogy miért nem ültem át máshová, de erre nem tudnék válaszolni.

Ráadásul még az ellenőr se jött be hozzám a jegyemet kezelni, vagyis egyszer bejött, de akkor én meg pont kimentem vécére.

És végre feltűnik az ismerős vasi táj, írhatnám, de egyáltalán nem volt ismerős és fogalmam se volt, melyik megyében járunk. Pláne, hogy mivel az utolsó kocsiban ültem, egyszer sem láttam, melyik állomáson vagyunk éppen.

„Optimista vagyok én, de minek?” - gondoltam és komolyan gondoltam.

Elkapott egy hangulat ott, akkor a majdnemsötétben a vonat legutolsó kocsijában, amiről akkor még azt gondoltam, versben írom meg, de látod, még ez sem jött össze.

milyen régen írtam ide!