éjszakáim

I.

Képzeld, éjszaka álmomban kék fogkefe voltam,

krémet nyomtál rám és így belemásztam a szádba.

sajnos azonban nem tartott órákig ez aktus,

jó lett volna pedig, szivesen leutaztam volna

szívedig, és puha kis sörtéimmel beleírtam

volna falába nevem, hogy örökké ott legyek én már.

Ámde kihúztál pár perccel később te magadból,

visszakerültem a kis poharamba – s ennyi az álom.

II.

Múlt héten fürdőszivacs-álmom volt, kicsi, sárga

műanyagaprólékként jártam körbe a tested

minden kis szeletét, zegeket, zugokat, de a legjobb

akkor volt, amikor rámnyomtad a jó Baba szappant,

kellemes illata és hogy dörzsölted magad aztán:

bodító és mámoros érzés...

                                               Ebben a percben

megszólalt mobilom (gonoszabb ő két elefántnál),

nem voltam szivacs, ámde a szappan íze a számban

elkísért utamon, s csókodban még ma is érzem.

III.

Sajnos nem szeretem, ha a versből lóg ki a lóláb,

mégsem fér be a hexameter modoros mederébe

mostani álmom, részint mert nem jön ki a szótag,

részint mert ez most nem olyan volt, mint amit itt le

illene írni s másoknak mutogatni a verset.

Írjunk verset a nemversírásról! – ez a jelszó.