(J.A. és más urak, hölgyek után)
Tizennyolc leszek hirtelen,
összegeznem kell itt nekem,
a múlt
kimúlt,
a jövő meg túl messze van,
de talán vár rám ez meg az
(boldog
dolgok).
A jelen nem túl biztató,
olyan, akár egy kis zakó,
hol itt
szorít,
hol ott nyomja az ingemet,
de rájöttem, hogy engemet
nem az
zavar.
De fél év s tizennyolc leszek,
és megőrjítenek ezek
a hó-
napok,
amik addig vannak hátra.
S ha visszanézek a nyárra
remél-
em, én
nem hullok majd csatában el,
és nem nyel el engem panel-
szoba
kosza,
hanem, míg lehet, élvezem
az ifjúkort s hogy: létezem
(ha azt
szabad).
Tizenhét évem hatalom,
kabát, mivel eltakarom
magam
magam.
Tizenhét évem nagy remény
vagy lepedő, amibe én
töröl-
közöm.
És hát tizennyolc évesen
az ember tűnődik ezen-
azon,
vajon
merre indul az élete:
„Lesz-e majd olyan félteke,
ahol
lakom?”
Sok tétel van az életlistán
és most nagyon optimistán
nézem
én ezt:
hogy egész életem fogom
(nem józsefattilás fokon)
javí-
tani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése